Miért volt különleges ez a kampány ? (vélemény)
A 2006-2010 közötti ciklusban már a FIDESZ-nek volt az önkormányzatban irányító többsége, a polgármesternek csak névleges szerep jutott. Mindent a többség döntött el, az ésszerű ellenzéki javaslatokat sem támogatták. Egy pénzügyi lejtőre taszították a várost (kötvények). Már látszik, hogy a kialakult adósságállomány legalább háromszorosa az előző ciklusnak, összesítve a 16 milliárd forintot is majdnem eléri (nagyon tagadják).
Tavaly a FIDESZ városi erős embere nyert ebben a körzetben, az idén kinevezték még erősebb embernek a kormányzati (állampárti) hatalmi gépezet Fejér megyei mindenható (Főispán) urának. Ezért kell most újra választani a körzetben.
A hatalmi koncentráció egyre erősödik. Ezek a dolgok nagyon hasonlítanak a hatvanas hetvenes évekre, sőt, a főispánságnak erős "avitt" csengése is van. A hatalma viszont annál korszerűbb. Szinte "élet és halál" ura a megyei gazdasági, pénzügyek és kinevezések terén, Orbán Viktor területi "intendánsa" (hatalmi végrehajtója).
Az antidemokratikus kormányzat minden törvényi előkészítést megtett azért, hogy az ellenzékével végleg leszámoljon. Hogy ezt még teljes gőzzel nem tette meg, az csak az EU soros elnökségi funkciójának köszönhető. A múlt is visszalopakodik az életünkbe, erről szól a Pelikán Hírek oldalunk.
A történelemhamisítás is elkezdődött. A kormánypárt megtagadja és meghamisítja saját rendszerváltozáskori szerepét, és akkori demokrácia-felfogását. A kormánypártot a tényekkel szembesítjük a TÖRTÉNELEM ÓRA oldalunkon.
A sajtó és a média a túlélésre rendelkezik be, az öncenzúrája máris érvényesül, hiszen a nemzetközi visszhangról és a várható hazai következményekről, a városi adóságállományról alig, tompítva, vagy ferdítve számolnak be, a "tényfeltáró" riportok "éjszakai" műsorokban vannak, vagy többnyire csak voltak. Az a célom, hogy az emberek tisztán lássák mi folyik ma Magyarországon! Külföldön talán jobban látják mint mi, a lap alján lévő Daniel Cohn-Bendit videó némi ízelítőt ad ebből.
További forrás: www.nepszava.com és a > Sajtószabadság? oldalunk
Daniel Cohn-Bendit (1968 legendás diákvezére) felismeri az Orbán kormány szándékait
és az Európai Parlament tagjaként jól kiosztja Orbán Viktort! Nagyon tanulságos!
Hát erről van szó, Európa már sejti mi van nálunk!
Hírek
Dunaújváros Online irta:
2011.01.01. A mai naptól Magyarországon (törvényileg) nincs sajtószabadság (írják a hazai lapok is), és a demokrácia is veszélybe került, erről cikkezett a világsajtó az elmúlt hetekben (2011 január).