TÓTH KÁLMÁN önkormányzati képviselő, Dunaújváros 9. választókerület 
MENÜ

Tisztelt Választópolgár!

Remélem a honlapomon található oldalak alapján sokkal jobban megismeri a véleményemet, terveimet szándékaimat, mint egy önéletrajzi ihletésű rövid bemutatkozóból lehet. Ezért, ezt az oldalt igyekeztem rövidre fogni, hiszen a képviselet nem rólam szól, hanem Önről, a családjáról, a barátairól, a lakótársairól , a választókörzetről, a városról és a VALÓDI KÉPVISELETRŐL.

Szabad és baloldali demokrata vagyok, (nem írandó egybe) nem félek, pedig ijesztgetnek. Számomra a hazám  Magyarország, elsősorban Köztársaság. Terveim és életem egy nyitott könyv. Önökért dolgozok. Azt szeretném, ha nyugodt, értelmes, szakmailag korrekt munka folyna a közgyűlésben, egy fejlődő sikeres  sportszerető város lenne továbbra is Dunaújváros, kihasználva a korszerű közlekedés, a modern gyárak és az új Pentele-híd adta lehetőségeket.

Én azt remélem, hogy a többség ma már úgy gondolkodik ahogyan én, Demokráciát és valódi képviseletet akar mindenhol, most.

#  #  #  #  #

Itt születtem a városban, itt nőttem fel és itt élek, itt dolgozom a mai napig. Így sokan személyesen, vagy csak futólag, de már régóta ismerhetnek a körzetben is. Remélem a közeljövőben Önnel is lehetőségem lesz személyesen találkozni, hogy beszélhessünk közös gondjainkról, lehetőségeinkről.

1956-ban én még Sztálinvárosban születtem, itt nevelkedtem, és együtt nőttem fel Dunaújvárossal. Gépésztechnikusi és munkavédelmi technikusi végzettséget szerezve természetesen a Dunai Vasműben helyezkedtem el. Itt dolgozom a mai napig, jelenleg az acélmű és a fémbevonómű munkabiztonsági főmunkatársa vagyok.

Mindig azok közé tartoztam, akik szívesen vállalnak munkát, szerepet a közösségért. Így részt vettem a szakszervezeti munkában, dolgoztam Üzemi Tanács vezetőként, a civil és politikai életben egyaránt. Több évig ténykedtem az Intercisa Lakásszövetkezet közös képviselőjeként, majd igazgatósági tagjaként, 2002-től-2010-ig pedig a (régi) 13-as számú választókerület egyéni képviselője voltam az önkormányzatban.

Mindig fontos volt számomra, hogy munkámmal segíthessem a közösségek érdekeinek érvényesülését, hogy tevőlegesen vehessek részt a helyi ügyek, problémák megoldásában. Idealistaként vallom, hogy az önkormányzati képviselőknek a lakókörnyezetük fejlődéséért, élhetőbbé tételéért kellene dolgozniuk, politikai hovatartozástól függetlenül, a legjobb megoldásokat keresve a problémákra. Sajnos a jelek szerint, ezután ez nagyon nehezen fog menni.

Eddigi képviselői munkámat (az előző ciklusokban) többek között rendőrségi körzeti megbízott, új forgalomirányító lámpa, parkolók, járdák, játszóterek kialakítása és a sport támogatása jelzik. Olyan - baloldali értékrendet valló - ember vagyok, akinek fontos a dolgozó emberek, a munkavállalók érdekeinek képviselete, a szolidarítás, a demokrácia, az önhibájukon kívül elszegényedett emberek segítése, a tisztesség és őszinteség.

Ezek szerint az elvek szerint szeretnék
a jövőben is dolgozni Önökért, Mindannyiunkért!

A jelenlegi képviselői munkám eredményeit
figyelemmel kísérheti az alábbi oldalakon

Amennyiben támogatni szeretne ebben a munkában,

kérem keressen meg.

A kapcsolati információkat a Kapcsolat oldalon találja

 

Hírek

  • Itt az idő a változásra!
    2011-03-06 22:12:28

  • Győzött az IGAZI KÉPVISELET
    2011-03-06 22:08:55

    Dunaújváros Online irta:

    Az MSZP jelöltje nyert (44.7%)

  • Demokrácia 2011

    2011.01.01. A mai naptól Magyarországon (törvényileg) nincs sajtószabadság (írják a hazai lapok is), és a demokrácia is veszélybe került, erről cikkezett a világsajtó az elmúlt hetekben (2011 január).

  • Szabad hírek bővebben, támogató oldalak

Asztali nézet